visszajelzések – lomi lomi masszázs
visszajelzések
lomi lomi masszázs
A masszázs Adéllal egy nagyon komoly belső utazás, amelyben megnyugszol és amely teljesen harmóniába hoz önmagaddal és a világgal. Nekem csodálatos élmény volt nem csak maga a folyamat, de az ő törődését is végig érezni. Köszönöm és mindenkinek szívből ajánlom – ajándékozd meg magad vele, mert megérdemli a tested és a lelked is!
Lucien del Mar
Adél masszírozásában azt szeretem, hogy nem is kell mondani, éppen mi a probléma, mert ő pontosan érzi, pont ott és úgy masszíroz. Évek óta járok hozzá, nem is szeretnék már máshoz menni!
A lomi lomi-ban legelőször a szeretet jelenik meg, s a tecnikák a szeretet kifejezését hivatottak támogatni.
A lomi lomi a természetességen, a szabadságon, az egyszerűségen, a spontaneitáson keresztül hat.
Természetes, mert magától értetődőek a mozdulatok, egyszerű, mert nélkülözi a nem természetesen születő mozdulatokat.
Szabad és spontán, mert bármit megtehetsz – sajátos elvein belül-, ami természetes egyszerűséggel megjelenik
Párbeszéd két test és két lélek közt.
Nóra
Lomi Lomi, avagy a lélek érintése
Egzotikusan hangzik, és valóban, picit tényleg az. A legszebb értelemben az.
A Csendes-óceán vizének végtelen hullámai, a Hawaii szigetek vulkánjainak ereje és tüze, a polinéz szigetlakók ősi tudása ihlette.
Alapját, Hawaii őslakóinak tánca, a Hula lépései és ritmusa adják.
Eszközei a masszőr alkarjának hullámzó, elringató mozdulatai, és az ezeken keresztüláramló végtelen szeretet és elfogadás.
- lelkileg éppen valamilyen kihívással küzdesz
- épp nagy döntés előtt állsz
- úgy érzed, hogy nem sikerül szeretned saját magad
- választ keresel valamilyen lelki dilemmára
- szükségét érzed, bármilyen oknál fogva, hogy kibékülj önmagaddal vagy a világgal
Seregi Luca
forrás: Wellness magyarul
Vannak napok, mikor még a kismama is úgy érzi – hiába mondják neki, hogy valami rejtélyes gyönyörűség árad belőle-, hogy ennél rondább már nem is lehet, és még az a csoda sem vigasztalja meg, amely benne fejlődik…Teljesen feleslegesnek érzi magát a világban, és a testét a tengeri szivacshoz tudná hasonlítani. Na, az ilyen napokon ki sem kellene menni az utcára, vagy még is…?
Szóval egy ilyen napon üldögéltem otthon, és arra gondoltam, csoda, hogy a férjem még szeret és szépnek lát, gondolataimba mélyedve szörfölgettem a neten, amikor is a következő hirdetést találtam: „szalonunkban szakképzett masszőrök teszik szebbé a kismamák mindennapjait”!
Ez az! Egy masszázs kell a a lelkemnek! (…)
Akkor ismertem meg Adélt, akit én azóta is egyszerűen csak papnőnek hívok… Elmagyarázta, hogy kétféle masszázst csinál, a svédet és egy polinéz masszázst, ám az utóbbit ajánlja a 30. hétben, mert az nem annyira kemény. Nekem őszintén szólva mindegy volt , CSAK VALAKI VEGYEN MÁR KEZELÉSBE!
Szóval bejelentkeztem, s már a tudattól is boldog voltam, és azt éreztem, a szürke hétköznapok egymásutánjában talán történik velem valami. Akkor még nem tudtam, milyen csoda vár rám…
Eljött a nap, izgatottan mentem a szalonba, mert tudtam, valami nem mindennapi dolog fog történni velem. Adél már várt, elmondta a dolgok menetét, közben megszabadulva a ruháimtól máris oldalfekvésbe helyezkedtem a masszázs asztalon – picit kiszolgáltatva. Adél azt is elmondat, hogy ő a szabad energiákkal dolgozik, és csak közvetítő, tehát az én feladatom, hogy a lehető legjobban hasznosítsam az általa kibocsátott energiákat. Én nem akarok dolgozni, pihenni jöttem -mondtam neki viccesen, de mivel gyakorló pránanadis vagyok pontosan tudtam, miről beszélt.
Ekkor elkezdődött a varázslat, s már az első pillanatban éreztem, hogy megszabadít a bennem lévő kételyektől, és olyan mélyen tudok befelé figyelni, mint még soha. Keze és alkarja olyan összhangban volt a tradícionális zenével, és olyan ritmusban járt a testemen, hogy szinte felemelkedtem az ágyról és kiléptem a saját testemből. Átjárt valami hihetetlen szabadságérzet, szálltam a fellegekben, és próbáltam megfejteni, hogy tulajdonképpen mi is a bajom a világgal.
Aztán rájöttem… Az elmúlt 8 hónap egyáltalán nem rólam szólt, vagyis rólam, de inkább rólunk! Soha senki nem kérdezte meg, te hogy vagy? Mindig úgy kérdezték: hogy vagytok, hogy bírjátok ezt a meleget, hogy van a pici és még sorolhatnám… Senki nem kérdezte meg tőlem: Te, Anita, mi van veled? Mintha megszűntem volna létezni, és valami robot lennék, aki már nem is fontos, csak a benne fejlődő élet. Lehet, hogy ez most nagyon önzőn hangzik, de mindenki tegye a szívére a kezét: a 9 hónap alatt egyszer sem érzett még ilyet? Valljuk be, néha a környezetünk hajlamos megfeledkezni arról, hogy mi is létezünk.
Ez a 60 perc azonban csak az enyém volt, és Adél jóvoltából újra nőnek éreztem magam. Egy olyan nőnek, aki hamarosan anya lesz, és csodálatosan szépnek látja saját magát, és a világ egy nagy boldog hely lett a számára ahol csak a szeretet a fontos. Ez a 60 perc olyan feltöltést adott, olyan energiákat, amelyek azóta is tombolnak bennem. Most már rendszeresen járok, és a testi feltöltődés mellett a lelkem is gyógyul. A lányommal együtt éljük át ezt a csodát, és még szorosabb lett a kapcsolatom a kicsivel.
Sokszor beszélgetünk ez alatt az idő alatt, és olyan mélységeket látok belőle, amelyeket a hétköznapok elmosnak. Minden masszázs más és más, pontosan az érzelmeimre vagyis az érzelmeinkre hangolva.
Drága kismamák, ez a 60 perc nekünk jár, hogy valóban érezzük, hogy az anyasággal együtt visszakapjuk a legfontosabbat is: a nőiességünket. Hiszen ez a 9 hónap rólunk is szól!!!!
Ábel Anita
visszajelzések – lomi lomi oktatás
visszajelzések
lomi lomi oktatás
Hálát adok a teremtőnek, hogy tőled tanulhatok, mert ahogy te tanítasz úgy nem tud senki más! Végtelen szeretettel és végtelen tudással!
Erika
A lomi lomi nyugalmat hozott, megbékélést magammal és az életemmel. Zizegős világomban megjelent a csend és a “világomban minden rendben van” mondás új értelmet nyert.
Amikor dolgozom vele a jelenlétem és a koncentráltságom ereje megsokszorozódik, s a szeretet áramlása magával ragad engem is. Nem csak adok, kapok is.
Fontos lett az életemben.
Fekete Sarolta
Lomi egy masszázs a szeretet tengerében. A test hullámszerű impulzusokat kap, melyben a lélek feloldódik és elmosódik a múlt és jövő.
A tanfolyam jóval több, mint a masszázs technikák elsajátítása. Megismerkedsz a hawaii életfilozófiával, a hula tánccal, a szeretet áramával, egyben önismereti tréning is, érzelmi feloldás, külvilág kikapcsolása.
Horváth Kinga
Számomra a lomi lomi A test és a lélek szimfóniája.
A tanfolyamon megtapasztalhattam, hogy mi is a bodywork. A többiek által jobban megismerhettem, és közelebb kerülhettem önmagamhoz. Sokkal többet kaptam, mint egy újabb masszázstechnikát.
Kőkemény önismereti tréning volt számomra. Megtapasztalhattam, milyen mikor tényleg elfogadnak úgy, ahogy vagyok. Rendkívüli embereket ismerhettem meg, akikkel a kölcsönös bizalmat, az együvé tartozást, az áldást, a feltétel nélküli szeretet és még sorolhatnám mi mindent tapasztalhattuk meg egymás által.
A tanfolyam nem csak az a 10 nap volt, egész novemberben és decemberben érezhető volt a hatása.
Hálás vagyok, hogy hozzád vezettek az égiek, Adél. Mint mondtad, már rég tudunk lomi lomi-zni, de szerintem rád van szükség, hogy azon a bizonyos kapun átlépjünk, merjük élni ami már amúgy is bennünk van.
Bányai Kinga
Mit adott nekem a lomi lomi?
Elindult bennem egy folyamat, ami által nyitottabbá váltam a női energiákra. Befogadóbbá és céltudatosabbá lettem és közben lágyabbá, megértőbbé. Állandósulni látszik életemben a lüktető hullámzás, mint ahogyan a tenger hullámai csapkodják szüntelenül a partokat És ezt el tudom fogadni.
Erősödött bennem az Ősbizalom Teremtőm felé
Köszönöm ezt Neked Adél! Áldás!
Füstös Ági
+36 20 57 17 826
1023 Budapest, Ürömi u.
üdvözöllek!
Till Adél vagyok.
“Holnaptól masszőz leszek” – mondtam, és “holnaptól” masszőz lettem. Ennek immáron 16 éve. Egyik pillanatról a másikra született a döntés, a kezemből magától indultak a mozdulatok, a sejtjeim emlékeztek az érzékelésem kísérte.
Fókusz, éberség, testolvasás, energetika… Minden rezdülés fontos, hogy művészetté legyen az érintés.
Már a pályám elején kiderült számomra, hogy a polinéz masszázs technikák azok (lomi lomi, MA-URI), melyek legközelebb állnak hozzám mind a sokrétű, gyakorlatilag mindent tudó technikájuk miatt, másrészt pedig a polinéz szellemiség, az egységben való gondolkodás, az elfogadás, megengedés minden mozdulatában és megnyilvánulásában való jelenléte miatt. Így ez irányba képeztem magam. Ismereteimet Hawai’in, Új-Zélandon, Dániában és Magyarországon szereztem.
üdvözöllek!
Till Adél vagyok.
“Holnaptól masszőz leszek” – mondtam, és “holnaptól” masszőz lettem. Ennek immáron 16 éve. Egyik pillanatról a másikra született a döntés, a kezemből magától indultak a mozdulatok, a sejtjeim emlékeztek az érzékelésem kísérte.
Fókusz, éberség, testolvasás, energetika… Minden rezdülés fontos, hogy művészetté legyen az érintés.
Már a pályám elején kiderült számomra, hogy a polinéz masszázs technikák azok (lomi lomi, MA-URI), melyek legközelebb állnak hozzám mind a sokrétű, gyakorlatilag mindent tudó technikájuk miatt, másrészt pedig a polinéz szellemiség, az egységben való gondolkodás, az elfogadás, megengedés minden mozdulatában és megnyilvánulásában való jelenléte miatt. Így ez irányba képeztem magam. Ismereteimet Hawai’in, Új-Zélandon, Dániában és Magyarországon szereztem.