bemutatkozás

üdvözöllek!

Till Adél vagyok.

“Holnaptól masszőz leszek” – mondtam, és “holnaptól” masszőz lettem. Ennek immáron 16 éve.  Egyik pillanatról a másikra született a döntés, a kezemből magától indultak a mozdulatok, a sejtjeim emlékeztek az érzékelésem kísérte.
Fókusz, éberség, testolvasás, energetika… Minden rezdülés fontos, hogy művészetté legyen az érintés.

Már a pályám elején kiderült számomra, hogy a polinéz masszázs technikák azok (lomi lomi, MA-URI), melyek legközelebb állnak hozzám mind a sokrétű, gyakorlatilag mindent tudó technikájuk miatt, másrészt pedig a polinéz szellemiség, az egységben való gondolkodás, az elfogadás, megengedés minden mozdulatában és megnyilvánulásában való jelenléte miatt.
Így ez irányba képeztem magam. Ismereteimet Hawai’in, Új-Zélandon, Dániában és Magyarországon szereztem.

magamról

hogyan dolgozom - masszázs

Azt vallom, hogy testünk milliónyi történés emlékét hordozza, izmainkban, csontjainkban, sejt szinten tárolja azokat. Emlékezik tudásra és bölcsességre, elménk által elzárt terumákra, őseinktől megöröklött fájdalmakra is. Amíg ezek a programok fedetten bennünk vannak, velük élünk, “kerülgetjük” őket, gátolnak a tovább lépésben, szabad áramlásunkban és olyan kérdésekkel szembesülünk, melyekre nem tudunk választ.

Amennyiben képesek vagyunk feltárni és megfelelő és elegendő információ áll a rendelkezésünkre, úgy a képesek leszünk megváltoztatni a hozzáállásunkkat az adott állapotunkhoz és tudatos lépést tenni a változásra.

A masszázs számomra út az érintésen keresztül ezekhez az információkhoz való hozzáféréshez. Ezzel a ‘kommunikációval’ tudlak támogatni, bárhol is tartasz a saját magad felé vezető úton.

Megvan a lehetősége annak is, hogy a masszázs előtt, után beszélgetés formájában is megoszd velem magad – honnan jöttél, hova tartasz -, hogy beszélgessünk és közösen találjunk megoldást a továbblépésre.

a magam oldaláról - tudás és tapasztalat

A tapasztalat megosztása, tudás átadása az egyik legszebb dolog, amit ember emberért tehet.
Hogy másnak az út úgy legyen rövidebb, hogy ha hasznosítani tudja azokat az információkat, amiket kap,  hamarabb elérje azt a kívánt célt, amit kitűzött maga elé.
Legyen itt szó akár egy masszázs megtanulásáról, vagy éppen a saját maga felé való úton való fejlődésről.

Jó látni , élnia felfedezés örömét, a ragyogást a sikerben, s az egyre biztosabb tudást abban, amire közös hívást kaptunk.

Az én utam is ezer oldalról támogatva volt, és nagyon hálás vagyok minden, az életemben bármilyen szerepet elfoglaló embertársamnak, aki bármilyen eszközzel is de hozzátett a saját magam felfedezéséhez, némelykor akár megnehezítve, akár kikönnyítve az utam.
A végeredmény én vagyok 😊
Eddigi éltemben a lehető legjobban mostanság 😊

+36 20 57 17 826

1023 Budapest, Ürömi u.