Ho’oponopono

…szeretettel való gyógyulásunk.

Ho’o – megcselekedni
Pono – jóllétben létezni, az egyetemes ’Rend’-ben lenni
Ponopono – a szó megkettőzése megerősíti a szó jelentését, az Ősforrással (akua) való kapcsolódás létrejöttét a béke, harmónia megvalósításával
…vagyis egységben lenni saját Isteni mivoltommal, ezáltal egységben lenni a mindenséggel.

Ősi hawaii huna módszer, a magunk egész-ségének eléréséhez, úgy kint, mint bent, úgy régi történeteink, mint aktuális életünk konfliktusainak tisztázására és szeretettel való megtöltésére.
Egyszerű, mégis rendkívül erőteljes hatással bír, mely ugyanúgy hoz bennünk változásokat, mint a környezetünket alakítja, hat a régi kapcsolatainkra, karmikus szerződéseinkre.

Ha teljes felelősség vállalással (kuleana) vagyunk magunk iránt, ha képessé válunk arra, hogy “ránézzünk” életünk döntéseire, s múltunk árnyékos részeit megbocsájtással (kala) oldjuk máris két, nagyon fontos lépést tettünk Önmagunk erősítésére.
S ha áldással tekintünk ezekre a régmúlt eseményekre, köszönetet (ho’omaika) mondva a tapasztalásért, s körbevesszük szeretettel (aloha) ezen részeinket, testi, lelki tisztulásunk egyenes út Egységünk visszarendeződéséhez.

S ha bennünk megszűnik az ok a haragra, a bűntudatra a megbocsájtás által, isteni lényegünk szeretettel hatja át szívünket, s egész lényünk harmóniát és békét sugároz.
A rezonancia törvénye szerint világunk tiszta szeretettel lesz áthatva.
ALOHA

lomilomiartlogo_masszazs
Till Adél
+36 20 57 17 826
Facebook oldalam

Lomi Lomi masszázs oktatás